Határtalanul! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek
HAT-KP-1-2023-1-000351
Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával
Hetedikes diákjaink 5 napot töltöttek Erdélyben a Határtalanul! program keretében. A pályázat címe: Kirándulás Erdély országban. A kirándulás során a gyerekek előadták az adott helyszínre vonatkozó ismeretanyagot, illetve a Rákóczihoz kapcsolódó erdélyi kötődést, melyekből előre felkészültek.
Jánoshalmáról indulva, a határátlépés után Déva várát kerestük fel, amit a kurucok 1704-ben elfoglaltak, felidéztük a várépítés legendáját, de a várat nem tudtuk megtekinteni, felújítás miatt. Vajdahunyad várához kapcsolódóan, a kút legendáját ismertük meg, amit a helyszínen meg is tekintettünk a várral egyetemben. Innen Gyulafehérvárra utaztunk – ahol fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet 1704-ben -, itt az érseki palotát, és a székesegyházat látogattuk meg, ahol a Hunyadiak sírjára szalagot kötöttünk, imádkoztunk, majd rövid sétát tettünk a történelmi erődítményben. Útban a szállás felé megálltunk Segesváron, ahol Petőfi szabadságharcban betöltött szerepéről hallgattunk meg előadást. Felmentünk az Óvárosba, utána szalagot kötöttünk a Petőfi emlékhelyen, ahol a feltételezések szerint meghalt. Gyergyóújfaluba érve este megismerkedtünk a szállásadókkal, és belekóstolhattunk a helyi ízvilágba.
Második nap reggel felkerestük a helyi diákokat az Elekes Vencel Általános Iskolában, ahol az igazgató úr bemutatta az intézményt. Ezután közös focimeccsen mérték össze tudásukat az újfalusi és jánoshalmi gyerekek. A találkozó után ajándékcsomagot adtunk át a tanulóknak, és az igazgató úrnak, majd ellátogattunk egy helyi termelőhöz, Bálint Attilához, aki 2012 óta sajtkészítéssel foglalkozik. Családi gazdaságban többféle típusú sajtot készítenek: a félkemény natúr és ízesített sajtok mellett gyúrt kategóriájú sajtok is helyet kapnak a kínálatban, emellett készítenek hagyományos székely fenyőfa dézsában érlelt sós túrót, vajat, joghurtot, savanyú tejet, krémsajtokat, a téli hónapokban nemes penésszel érlelt sajtokat is. Legbüszkébb a „Borkorcsolya” elnevezésű sajtjára, amellyel több rangos hazai és magyar sajtversenyt megnyert. Újra buszra szálltunk és idegenvezető segítségével felkerestük a Súgó barlangot, a Békás szorost, és a Gyilkos tavat. Robi, a vezetőnk sok érdekes történetet mesélt a látványos nevezetességekről. Este a helyi plébános Géza atya (pap bácsi) által celebrált szentmisén vettünk részt a település templomában, melynek végén elbeszélgetett a gyerekekkel és emlékkártyát adott át nekik.
Harmadik nap újra egy helyi termelőt kerestünk fel, Szegedi Ágnes 2012 óta foglalkozik zöldségek, erdei és vadon termő gyümölcsök feldolgozásával Zetelakán. Családi vállalkozásában nem dolgoz fel nagy mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget, hanem arra törekszik, hogy minőségi termékeket állítson elő, melyek ízvilága a régi hagyományokat idézi. A gyümölcsöket a Hargita lábánál lévő erdőkben gyűjti össze. A folytatásban Korondon, először előadást hallgattunk meg a székely kapu készítéséről, és a rajta található motívumokról, majd Fábián Zoltán kiemelkedő tevékenységet folytató helyi személy, és felesége Erzsike néni a taplógomba feldolgozásáról, és a belőle előállítható termékekről tartott bemutatót. illetve a korongozás tudományát ismertük meg, és alkalmaztuk a gyakorlatban. Mindenki készített kisebb – nagyobb művet, amit hazahoztunk. Farkaslakán megemlékeztünk a Trianoni emlékműnél, és Tamási Áron sírjánál. Szelykefürdőn a Mini Erdély Parkot fedeztük fel, ahol megcsodálhattuk Erdélyország nevezetességeinek kicsinyített makettjeit. Ezután Orbán Balázs síremlékére szalagot kötve felidéztük munkásságát, majd átmentünk a 16 székely kapun a völgybe. Székelyudvarhelyen rövid sétát tettünk a főtéren, megtekintettük a hősi emlékművet, és az Emlékezet Parkját, ahol szalagot kötöttünk II. Rákóczi mellszobrára, majd a helyi cukrászdában egy kis édességgel jutalmaztuk magunkat a hosszú nap után. A szállásra visszaindulva megálltunk a Zetelaki gátnál, amin átsétáltunk, és megnéztük a buszból a Libán hegy külszíni andezit bányájának monumentális méreteit.
Negyedik nap reggel indulva a Szent Anna tavat kerestük fel. A helyi idegenvezető megismertetett minket a tó közelében levő mohos tőzegláp állat és növényvilágával, majd lementünk a tóhoz. Itt a Szent Anna kápolnához sétáltunk, meghallgattuk a történetét és a tó legendáját. Gyergyó felé megálltunk Csíkszeredán, itt a Makovecz templom lenyűgöző kialakításán csodálkoztunk, majd felmentünk Csíksomlyóra, ahol megtekintettük a kegytemplomot. Sokan egy ima – hálaadás – kérés után megsimogatták a Szűzanya lábát. Ezután a kálvária felől megmásztuk a Kissomlyó hegyet és felértünk a nyeregbe. A hármashalom oltárnál pihentük, elmélkedtünk, és gyönyörködtünk a csodálatos látványban, majd lefelé megnéztük a Szent Koronát, alatta a Nagy Magyarországot, a Barátok Feredőjét és az Életvíz forrást. Napunk végén Madéfalván felkerestük a székely veszedelem emlék helyét, ahol szalagot kötve megismertük a történetét.
Utolsó nap korán keltünk, szállásadóinktól elbúcsúztunk, és elindultunk hazafelé. Megálltunk Marosvásárhelyen, ahol fejedelemmé avatták II. Rákóczi Ferencet 1707-ben a református templomban, amit felkerestünk a várban. Következő állomásunk Torda, ahonnan követek indultak 1704-ben Magyarországra, hogy fejedelemnek kérjék fel Rákóczit. Felidéztük a hasadék legendáját, és megtekintettük a sóbányát. Hosszú utazásunk erdélyi része Kolozsváron ért véget, ahol felkerestük Mátyás király szülőházát, és hatalmas lovasszobrát a Szent Mihály templom előtt. Sok élménnyel telve, az esti órákban Jánoshalmára érkeztünk.
Határtalanul! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek
HAT-KP-1-2022-1-000055
Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával
Hetedikes diákjaink 5 napot töltöttek Erdélyben a Határtalanul! program keretében. A pályázat címe: Székelyföld felfedezése. A kirándulás során a gyerekek előadták az adott helyszínre vonatkozó ismeretanyagot, illetve a Rákóczihoz kapcsolódó erdélyi kötődést, melyekből előre felkészültek.
Jánoshalmáról indulva, a határátlépés után Déva várát kerestük fel, amit a kurucok 1704-ben elfoglaltak, felidéztük a várépítés legendáját, de a várat nem tudtuk megtekinteni, felújítás miatt. Vajdahunyad várához kapcsolódóan, a kút legendáját ismertük meg, amit a helyszínen meg is tekintettünk a várral egyetemben. Innen Gyulafehérvárra utaztunk – ahol fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet 1704-ben -, itt az érseki palotát, és a székesegyházat látogattuk meg, ahol a Hunyadiak sírjára szalagot kötöttünk, imádkoztunk, majd rövid sétát tettünk a történelmi erődítményben. Útban a szállás felé megálltunk Segesváron, ahol Petőfi szabadságharcban betöltött szerepéről hallgattunk meg előadást. Felmentünk az Óvárosba, utána szalagot kötöttünk a Petőfi emlékhelyen, ahol a feltételezések szerint meghalt. Gyergyóújfaluba érve este megismerkedtünk a szállásadókkal, és belekóstolhattunk a helyi ízvilágba.
Második nap Korondon kezdtünk, ahol először előadást hallgattunk meg a székely kapu készítéséről, és a rajta található motívumokról, majd a taplógomba feldolgozásáról, és a belőle előállítható termékekről kaptunk tájékoztatást, illetve a korongozás tudományát ismertük meg, és alkalmaztuk a gyakorlatban. Mindenki készített kisebb – nagyobb művet, amit hazahoztunk. Farkaslakán megemlékeztünk a Trianoni emlékműnél, és Tamási Áron sírjánál. Szelykefürdőn a Mini Erdély Parkot fedeztük fel, ahol megcsodálhattuk Erdélyország nevezetességeinek kicsinyített makettjeit, kisvonattal, illetve sétálva. Ezután Orbán Balázs síremlékére szalagot kötve felidéztük munkásságát, majd átmentünk a 16 székely kapun a völgybe. Székelyudvarhelyen rövid sétát tettünk a főtéren, megtekintettük a hősi emlékművet, és az Emlékezet Parkját, ahol szalagot kötöttünk II. Rákóczi mellszobrára, majd a helyi cukrászdában egy kis édességgel jutalmaztuk magunkat a hosszú nap után. A szállásra visszaindulva megálltunk a Zetelaki gátnál, amin átsétáltunk, és megnéztük a Libán hegy külszíni andezit bányájának monumentális méreteit.
Harmadik nap reggel felkerestük a helyi diákokat az Elekes Vencel Általános Iskolában, ahol az igazgató úr bemutatta az intézményt. Ezután közös focimeccsen mérték össze tudásukat az újfalusi és jánoshalmi gyerekek. A találkozó után ajándékcsomagot adtunk át a tanulóknak, és az igazgató úrnak. Újra buszra szálltunk és idegenvezető segítségével felkerestük a Súgó barlangot, a Békás szorost, és a Gyilkos tavat. Robi, a vezetőnk sok érdekes történetet mesélt a látványos nevezetességekről. Este a helyi plébános Géza atya (pap bácsi) szentmisét tartott a település templomában, melynek végén elbeszélgetett a gyerekekkel és emlékkártyát adott át nekik.
Negyedik nap reggel indulva a Szent Anna tavat kerestük fel. A helyi idegenvezető megismertetett minket a tó közelében levő mohos tőzegláp állat és növényvilágával, majd lementünk a tóhoz. Itt a Szent Anna kápolnához sétáltunk, meghallgattuk a történetét és a tó legendáját, és bár reménykedtünk, de medvével nem találkoztunk. Gyergyó felé megálltunk Csíkszeredán, itt a Makovecz templom lenyűgöző kialakításán csodálkoztunk, majd felmentünk Csíksomlyóra, ahol megtekintettük a kegytemplomot. Sokan egy ima – hálaadás – kérés után megsimogatták a Szűzanya lábát. Ezután a kálvária felől megmásztuk a Kissomlyó hegyet és felértünk a nyeregbe. A hármashalom oltárnál pihentük, elmélkedtünk, és gyönyörködtünk a csodálatos látványban, majd lefelé megnéztük a Szent Koronát, alatta a Nagy Magyarországot, a Barátok Feredőjét és az Életvíz forrást. Napunk végén Madéfalván felkerestük a székely veszedelem emlék helyét, ahol szalagot kötve megismertük a történetét.
Utolsó nap korán keltünk, szállásadóinktól elbúcsúztunk, és elindultunk hazafelé. Megálltunk Marosvásárhelyen, ahol fejedelemmé avatták II. Rákóczi Ferencet 1707-ben a református templomban, amit felkerestünk a várban. Következő állomásunk Torda, ahonnan követek indultak 1704-ben Magyarországra, hogy fejedelemnek kérjék fel Rákóczit. Felidéztük a hasadék legendáját, és megtekintettük a sóbányát. Hosszú utazásunk erdélyi része Kolozsváron ért véget, ahol felkerestük Mátyás király szülőházát, és hatalmas lovasszobrát a Szent Mihály templom előtt. Sok élménnyel telve, az esti órákban Jánoshalmára érkeztünk.
Határtalanul! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek
HAT-KP-1-2021-1-000530
Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával
Iskolánk immár hatodik alkalommal adott be pályázatot a Határtalanul! programra, így a hetedikesek diákjaink eltölthettek 5 csodálatos napot Erdélyben. A pályázat címe: Kirándulás Székelyföldre a bakancslista segítségével, II. Rákóczi nyomában. A kirándulás során a gyerekek előadták az adott helyszínre vonatkozó ismeretanyagot, illetve a Rákóczihoz kapcsolódó erdélyi kötődést, melyekből előre felkészültek.
Jánoshalmáról indulva, a határátlépés után Déva várát kerestük fel, amit a kurucok 1704-ben elfoglaltak, felidéztük a várépítés legendáját, de a várat nem tudtuk megtekinteni, felújítás miatt. Helyette Gyulafehérvárra utaztunk – ahol fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet 1704-ben -, itt az érseki palotát, és a székesegyházat látogattuk meg, majd rövid sétát tettünk a történelmi erődítményben. Útban a szállás felé megálltunk Segesváron, ahol Petőfi szabadságharcban betöltött szerepéről hallgattunk meg előadást. Szalagot kötöttünk a Petőfi emlékhelyen, ahol a feltételezések szerint meghalt. Gyergyóújfaluba érve este megismerkedtünk a szállásadókkal, és belekóstolhattunk a helyi ízvilágba.
Második nap reggel buszra szálltunk és a Szent Anna tavat kerestük fel. Idegenvezető segítségével, rövid túra keretében, megismerkedtünk a tó közelében levő mohos tőzegláp állat és növényvilágával, majd lementünk a tóhoz. Itt a Szent Anna kápolnához sétáltunk, meghallgattuk a történetét és a tó legendáját, majd Peti atya vezetésével egy rövid elmélkedés után imádkoztunk. Gyergyó felé megálltunk Csíkszeredán, itt a Makovecz templom lenyűgöző kialakításán csodálkoztunk, majd felmentünk Csíksomlyóra, ahol megtekintettük a kegytemplomot. Sokan egy ima – hálaadás – kérés után megsimogatták a Szűzanya lábát. Ezután a kálvária felől megmásztuk a Kissomlyó hegyet és felértünk a nyeregbe. A hármashalom oltárnál pihentük, elénekeltük a Székely himnuszt, és gyönyörködtünk a csodálatos látványban, majd lefelé megnéztük a Szent Koronát, alatta a Nagy Magyarországot, a Barátok Feredőjét és az Életvíz forrást. Napunk végén Madéfalván felkerestük a székely veszedelem emlék helyét, ahol szalagot kötve megismertük a történetét.
Harmadik nap reggel felkerestük a helyi diákokat az Elekes Vencel Általános Iskolában, ahol az igazgató úr bemutatta az intézményt. Ezután közös focimeccsen mérték össze tudásukat az újfalusi és jánoshalmi gyerekek. A találkozó után ajándékcsomagot adtunk át a tanulóknak, és az igazgató úrnak. Újra buszra szálltunk és idegenvezető segítségével felkerestük a Súgó barlangot, a Békás szorost, és a Gyilkos tavat. Este a helyi plébános (pap bácsi) és Peti atya közös szentmisét tartott a település templomában, melynek végén Géza atya elbeszélgetett a gyerekekkel és emlékkártyát adott át nekik.
Negyedik nap Korondon kezdtünk, ahol először előadást hallgattunk meg a taplógomba feldolgozásáról, és a belőle előállítható termékekről, majd a székely kapu készítéséről, és a rajta található motívumokról kaptunk tájékoztatást, illetve a korongozás tudományát ismertük meg, és alkalmaztuk a gyakorlatban. Mindenki készített kisebb – nagyobb művet, amit hazahoztunk. Farkaslakán megemlékeztünk a Trianoni emlékműnél, és Tamási Áron sírjánál. Szelykefürdőn megcsodáltuk a székely kapukat, majd Orbán Balázs síremlékére szalagot kötve felidéztük munkásságát. Átmentünk a Mini Erdély Parkba, ahol megcsodálhattuk Erdélyország nevezetességeinek kicsinyített makettjeit. Székelyudvarhelyen rövid sétát tettünk a főtéren, megtekintettük a hősi emlékművet, és az Emlékezet Parkját, ahol szalagot kötöttünk II. Rákóczi mellszobrára. A szállásra visszaindulva megálltunk a Zetelaki gátnál, amin átsétáltunk, és megnéztük a Libán hegy külszíni andezit bányájának monumentális méreteit.
Utolsó nap korán keltünk, szállásadóinktól elbúcsúztunk, és elindultunk hazafelé. Megálltunk Marosvásárhelyen, ahol fejedelemmé avatták II. Rákóczi Ferencet 1707-ben a református templomban, amit felkerestünk a várban. Következő állomásunk Torda, ahonnan követek indultak 1704-ben Magyarországra, hogy fejedelemnek kérjék fel Rákóczit. Felidéztük a hasadék legendáját, és megtekintettük a sóbányát. Hosszú utazásunk erdélyi része Kolozsváron ért véget, ahol felkerestük Mátyás király szülőházát, és hatalmas lovasszobrát a Szent Mihály templom előtt. Sok élménnyel telve, az esti órákban Jánoshalmára érkeztünk.
-
szept. 26, 09:23 am
2023/2024 tanév Határtalanul pályázat
-
márc. 27, 06:51 am
2022/2023 tanév Határtalanul pályázat
-
máj. 26, 06:31 am
2021/2022 tanév Határtalanul pályázat